H: 23,5-29 cm. Erdők, borókások, parkok és kertek igen gyakori költőfaja. Az északi állományok vonulók (a városiakat kivéve a hazaiak is, febr.-szept.), és zömmel Ny-Európában, ill. a mieink a Földközi-tenger mellékén telelnek. Bizalmas, gyakran háztetőkön, tv-antennákon énekel, az erdőben fák tetejéről szól. Földigilisztákkal, rovarokkal, bogyókkal táplálkozik. Fészkét bokorra, lugasra, farönk mögé stb. rakja.
MEGHATÁROZÁS: hím: tiszta fekete, tavasszal és nyáron csőre és keskeny szemgyűrűje sárga, bárki számára könnyen felismerhető. Esetleg a seregéllyel lehetne összetéveszteni, amelynek tollazata szintén fekete, csőre sárga és hasonlóan a pázsiton szokott sétálgatni; a feketerigó azonban nem jár csapatosan, farka hosszú (gyakran felcsapja, majd lassan leengedi), rendszerint páros lábbal, gyorsan ugrál, v. néhányat lép, majd megáll és néhány mp-ig mozdulatlanul figyel (gilisztára les), aztán tovább halad stb. Ezenkívül tollazata nem pöttyös. Nyár végére csőre sötétebbre vált. - Tojó: kormos barna, kissé világosabb, barnásfehér torokkal és elmosódott foltozással a mellen. Csőre sötét. - Juv.: mint a tojó, de hátoldalán apró, világos pöttyökkel hintett.
HANGJA: repertoárja igen gazdag. Gyakran hallani mély "pak" hangját; vonuláskor halk, finoman gyöngyöző "szrrrí" (a fakuszénál csengőbb és "lazábban" pergő) hangot is ad. Izgatottságát nagyon finom, vörösbegyszerű, magas "cíí" v. kemény, csattogó "csakk-akk-akk-akk…" hanggal jelzi. Amikor pl. macskát v. baglyot szid v. esti elülés előtt fémes, magas "pli-pli-pli-pli…" riasztását hallatja, amely a végén emelkedő kiáltássorba csap át (ezzel együtt gyakran fel is száll). Közismerten szép éneke dallamos, lágy, tisztán csengő, hangosan fuvolázó (közel dúr hangnemben), tempója lassú, hangskálája széles, a strófákhoz lágy, csicsergő hangokat told; strófái elég rövidek, 3-5 mp-es szünetekkel szól. Egyes példányok éneke panaszosan csengő, léprigószerű.

Forrás: Madárhatározó Mullarney/Svensson/Zetterström/Grant
Park Könyvkiadó